Életkert A test és a lélek
egészségére!
Szellemi Ösvény

Kezdőlap

Aktuális

Életkert

Életmód

Receptek

Praktikák

Szellemi ösvény

Olvasóterem

Fórum

Mondd meg ki vagy, és hány darab...!

A 21-ét megelőző pár napban – ahogyan itt többen beszámoltak róla -, én is életunttá, búskomorrá lettem, a depresszió összes klasszikus tünete kiütközött rajtam, és őszintén megvallva meg is ijedtem kicsit.
Ha ez így marad…!
19-én aztán megmozdult valami, még azelőtt, hogy a 12:19 felkerült volna. Jó ideje így van ez, előbb átélek dolgokat, majd órákkal, vagy egy-két nappal később felkerül ide Kuthumi egy-egy üzenete, s abból rájövök, mi is történt valójában.
19-én szép sorban felsorakoztak előttem mostani életem egyes aspektusai. A kicsi lány, aki két és fél évesen kis híján vízbe fúlt, ő volt az első, és sorban jöttek a többiek.
20-án választ leltem egy régóta húzódó, bonyolult és sok bajt okozó élethelyzetemre, melyet sehogyan sem sikerült kibogoznom eddig, így nem sikerült túljutnom sem rajta. Végül 21-én leírhatatlan boldogság töltött el. Olyan, amit sosem éreztem azelőtt, s most is csak remélni tudom, hogy ezután gyakorta lesz vendég nálam. Ezzel egy időben felismerések egész hada zúdult rám. Engedjétek meg, hogy megosszam Veletek ezeket, hátha valakinek szüksége lesz rá.
Pár dolgot – úgy érzem – rosszul tudunk, nekem legalább is ezt súgta itt benn egy hang. Például az egoval kapcsolatosan. Az ego az, aki azonosítja magát azzal az emberrel, akik a körülményeink, valamint a barátaink, a rokonaink, az ellenségeink viselkedésének tükrében, ezek elmondása szerint vagyunk. Spirituális utunk során őt ismerjük meg jobban, őt kezdjük figyelni, s megérteni, mit miért tesz, mit milyen meggyőződések alapján hitet el velünk.
Igen ám, de ha jobban magunkba mélyedünk, azt látjuk, hogy mélyen belénk gyökeresedve afféle hiedelmek tartanak bennünket láncon, melyek ebben az életünkben nem rögződhettek belénk. Azok bizony a múlt életeinkből származnak.
Ha még mélyebbre megyünk, azt találjuk, hogy a mai korban magát létezőnek és hitelesnek hívő aspektusaink megmagyarázhatatlan módokon reagálnak egyes helyzetekre, de mindegyikük öntudatlan, azaz, ha feltenném nekik a kérdést, mi okkal reagálnak éppen úgy, sejtelmük sem lenne róla.
Oda próbálok kilyukadni, hogy az ÉBREDÉS valójában az EMBERI tudat ébredése, ő az, aki öntudatlan, nem pedig az úgynevezett Isteni Én. Az Isteni Én nagyon is éber, és ez a mi szerencsénk, hisz életünk során Ő irányít bennünket, kisebb-nagyobb sikerrel.
Emberi énünk egyes részei azonban lehasadtak lelkünk egészéről az idők folyamán, s ott ragadtak valahol valamikor egy korban, egy szituációban. Mondhatnánk úgy is, az asztrálsíkban bolyongva próbálják meglelni helyüket a világban. Nem leltek megnyugvást akkori testük akkori halálával, mert az a bizonyos trauma, ami érte őket, földközelben tartja őket, tehát esélyük sincs eljutni a megvilágosodás állapotáig, s elnyerni a Mennyországba való jutás adományát. Azonban ők mégis mi vagyunk, ebben az életünkben is ránk találnak, hisz részeink ők, s öntudatlanul élnek bennünk – sorra produkálva az őket ért traumának kísértetiesen megfelelő élethelyzeteket.
Mindaddig, míg egyetlen ilyen lehasadt részünk is létezik, mindig újra és újra megszületünk emberi testben, ami – korábbi hiedelmeinkkel ellentétben – nem büntetés, hanem épp hogy adomány, ugyanis ez az egyetlen módja annak, hogy összegyűjtsük lelkünk összes, tőlünk külön életet élő részeit, ezt csak itt a földön, emberi testben élve tehetjük meg.
Ez az a bizonyos KARMA.
Sokan hiszik úgy, hogy ha valakit megpofoztam előző éltemben, akkor az illető majd most megpofoz engem, és le van tudva a dolog, de ez is tévedés. Én fogom megpofozni őt, minden egyes életben, vagy valaki más, egészen addig, míg tudatának az a része, ami az első pofont kapta – valahol az idő síkjában – öntudatára nem ébred. Ő ugyanis azt az élethelyzetet éli újra és újra, minden egyes életben.
Az ősmagyarok tíz éves korukig nem adtak nevet gyermekeiknek. Addig ilyen nevekkel illették őket, hogy Egy, Kettő, satöbbi, születésük sorrendjében.
Miért?
Mert ők tudták azt, amiről nekünk idáig halványlila fogalmunk sem volt, jelesül, hogy a FEJLÉLEK, az ISZ, azaz az EMBERI TUDAT HALHATATLAN. Mi is azt hallottuk Mestereinktől, hogy a lélek 10 éves kora táján költözik egészen bele a gyermekbe. Igen ám, de mi történik akkor? Illetve minek kellene történnie?
Az egyiptomi magyar hitvilág szerint az embernek három lelke van; testlélek, fejlélek, és isteni lélek.
A fejlélek ősi magyar neve ISZ.
A lélek, ha ÉBER, egész, sértetlen, GYÓGYULT, akkor ÉBER ISZ/ÉSZ/FEJLÉLEK tulajdonosává lesz, pontosan emlékszik összes előző életeire, bejárt életútjára az idők kezdete óta, s ebben az új életben, új testben ott folytatja, ahol előzőleg abbahagyta.
Az örök élet tehát nem mese, nem kitaláció, mindössze annyi történt, hogy sokszoros hazugságok, ferdítések révén egész másnak állítják be, mint ami valójában.
A felébredési folyamat részeként a múltban, pontosabban más dimenziókban csámborgó, különféle traumák emlékeit őrizgető lélekrészeink öntudatukra éberednek bennünk, elkezdünk emlékezni egy-egy előző életünk legfőbb eseményeire, legelőbb a traumát kiváltó helyzetre. EZ a MEGVÁLTÁS, amikor az a tudatdarab HAZATÉR, túllép fájdalmán, szenvedésén, s ÚJRA ÉLNI KEZD, ITT, MOST, BENNÜNK.
Ismétlem, eddig is itt volt, és Ő REAGÁLT BIZONYOS HELYZETEKBEN, csak nem tudott, nem tudtunk róla.
A fájdalom, a bánat, a tragédia a szenvedés a barátaink, még ha elsőre ez nem is tűnik egyértelműnek. Minden fájdalmas helyzet egy-egy aspektusunk ébresztője, egy-egy aspektusunknak szól, őt próbálja életre hívni, ide, a mába. Amikor valami fáj, rosszulesik, gyötör, arra érdemes odafigyelni, a mélyére ásni az érzéseinknek, mert ott mindig egy öntudatlan, réges-rég alvó lélekrészünk rejtőzik, a fájdalom őtőle származik, s nekünk már csak a miértre, az eredeti helyzetre kell visszaemlékeznünk. Amint ez a lélekrész felébred, eggyé válik velünk, s mérhetetlen boldogság lesz rajta/rajtunk úrrá. Megváltottuk őt a további szenvedéseitől.
Ha erősen a mostban tartózkodunk, s közben a fájdalomra összpontosítjuk figyelmünket – akár testi, akár lelki fájdalomról legyen is szó -, kellő kitartás eredményeként képek kezdenek peregni előttünk. Emlékképek. Sérült, gyötrődő, alvó lélekrészünk emlékei. Fájdalma elsöprő erővel tör ránk, épp ugyanolyan erővel, ugyanolyan élethűen, mint ott akkor, abban a régi korban, amikor évszázadokra bebörtönözte őt az öntudatlanság börtönébe, amikor falakat emelt maga köré, hogy soha többé ne kelljen emlékeznie erre a rettenetre, mégis átéli minden életében újra és újra, s szenved miatta. Mi itt, ebben a korban e szenvedést a magunkénak érezzük, és hisszük, pedig nem az. Ősi fájdalom, sok ezer éves is lehet, s mi azóta hordozzuk magunkkal.
Az alvó lélekrész az, aki teremt bennünk, az ő elvárásai, öntudatlan meggyőződései alakítják az életünket, mi pedig valóban úgy érezhetjük, mintha apró, tehetetlen senkik lennénk, akikkel csak játszik az élet.
De nem!
Van kiút, s ez a kiút a bennünk élő, öntudatlan lélekrészek felismerése, felébresztése, magunkhoz ölelése, visszafogadása a nagy egészbe, ami a kollektív lelkünk.
Az út a tű fokán át vezet.
Ám a túloldalon tényleg a Mennyország vár – itt a Föld nevű bolygón.
Hiszem, hogy amint 144.000 ember lesz itt a földtekén, aki megvilágosodott elmével él – s a megvilágosodás annyit tesz, hogy emlékszik életútja legfőbb eseményeire a kezdetektől fogva -, akkor jön el Isten országa, mert Isten választott népe a H-ÉBER. A HÉBER nem egy nemzet, nem egy vérvonal. Azoknak az embereknek az összességét jelenti, akikben a H, azaz az ISTENI SZUSZ, LEHELET, LÉLEK ÉBER, vagyis tud magáról, minden darabját magába olvasztotta.
Sok ezer éves egyiptomi feliratok állítják, hogy AKI MEGHAL, MAGYAR LESZ.
AZ M betű és hangzó – kutatásaim szerint – a Teremtő Istenanya jelképe nyelvünkben, tehát M-AGY-AR valójában egy ÚR – azaz megtestesült lény -, aki M AGY-ával él. KARMA egy más olvasatban KAR-MA, azaz a Teremtő Istenanya karja az, ami valami oknál fogva húzza, magához öleli a lelket, amikor az karmájával küzd.
Egy más olvasatban M-AGYAR – M védelmezője. Agyar azonban másként szemfog;
M SZEM FOG = A TEREMTŐ ISTENANYA SZEME ŐRÁ FIGYEL.
A magyar a megvilágosodott elme nyelve.
Halála után a lélek látja, érzi összes egykori lélekrészét, pontosan tudja ki ő, mi ő, mit tett a Földön vagy máshol az idők kezdetétől fogva. Vagyis pár ezer évvel ezelőtt MAGYARNAK LENNI még ezt jelentette. A megvilágosodottak népét, akiket nem feltétlenül köt össze genetikai rokonság, ámbár az ún. „magyar gén” léte elég beszédes. A magyarság a jelek szerint mintha előnyben lenne más népcsoportokkal szemben, mintha a magyar ember természetétől fogva, génjei örökségeként inkább lenne hajlamos a megvilágosodásra, azaz az örök életre.
A megvilágosodott emberek jelképe a nap volt – nem hiszem, hogy ennek okát magyaráznom kéne. Jézus halálát egy monda szerint e szavakkal adták hírül: „A nagy PÁN halott”. PÁN visszafelé NAP, odafelé FENN szavunkkal azonosítható. Hazánk nyugati része pedig PANNONIA = PÁN HONIA, PÁN HONJA.
MAGYAR népnevünk a régi időkben MAKAR alakban is felbukkant, ez pedig a KAR-MA fordítottja, de ennél is lényegesebb, hogy a KAR az ELSŐSZÜLÖTT szokásos írásmódja volt még a képírás korában, vagyis MA-KAR jelentése a Teremtő Istenanya elsőszülöttje – ami a Nap, a sumér mitológia szerint.
A KAR rajza ED betűkapcsolatot is jelölt, s amennyiben MA-KAR nevünkben ezt behelyettesítjük, MED alakot kapunk, ami mindmáig a gyógyítás, gyógyulás fogalmát jelenti. MEGY formában Árpád törzse – MEGYER – jut eszünkbe.
Isten országa a Kárpát-medence, a Napkirály szállásterülete Pannonia, nyelve a magyar, népe a H-ÉBER, aki azonban nem azonos a zsidóval. Igazság szerint a magyarral sem. Nem azonos semelyik ma élő nemzettel. Isten népe a megvilágosodott elmék népe – csak erre annak a nemzetnek, akit „M SZEM FOG”, örökölt génjeinek köszönhetően sokkal több esélye van.

Kósa Ella

vissza